2015. július 21., kedd

Negyedik fejezet - Little things

Fáradtan vetődtem le az ágyamra a hosszú nap után.
Aztán erőt véve magamon keresgélni kezdtem a szekrényemben valami kényelmesebb cucc után. Átöltöztem a puha felsőbe és egy elég ronda, de szintén puha és laza nadrágba.

- Kamilla, apádtól jött valami!- hallottam anyu hangját a konyhából. Rögtön felélénkültem, mert ritkán hallok apu felől, aki külföldön sikeres üzletember, és a barátnője szerintem még harminc éves sem múlt el.
Leszaladtam a nappaliba, ahol a kisasztalon egy doboz terpeszkedett, nekem címezve. Nagyon reméltem, hogy ezúttal sikerül eltalálnia az ízlésem, tavaly például (a barátnőjéhez hasonló) Barbie-kal lepett meg, amit nem igazán tudtam mire vélni.
Nagy nehezen bontogatni kezdtem a csomagot, ami jó erősen le volt ragasztva.

- Tessék, ezzel talán könnyebb lesz. – jött be anyu a konyhából, és egy ollót nyújtott felém.  Azzal próbálkoztam, míg végül sikerült, igaz, hogy széttépve a kartont, de kinyitni.
Amikor kiemeltem az első valamit, akkor tágra nyílt szemmel néztem anyura, majd egyszerre nevettük el magunkat. Egy „ellenállhatatlan” One Direction-ös pólót tartottam a kezemben. A fiúk hófehér fogaikkal szépfiúsan mosolyogtak a képembe.

- Azt hiszem, ezt oda adom Bettinek. – sóhajtottam.
Még mindent egyesével kiemeltem a dobozból, de ez is mind olyan dolog volt, amik nekem egyáltalán nem jöttek be. Mindegyiken valamelyik felkapott fiúbanda pózolt.
A legalján egy cipős dobozt találtam. Megcsapott az újonnan vásárolt cipők mű, de mégis kellemes illata, ahogy felnyitottam a tetejét.
- Juhéé! – mutattam anyának az egyetlen olyan ajándékot, ami megfogott. Egy szépséges Vans csuka volt az.
Csodálkozva szemrevételeztem, hogy pont az én méretem. Apu most az egyszer nem hozta a formáját.
- Na jó, kislányom, én megmelegítem neked az ebédet, te addig rakodd össze ezeket, nézd, milyen rumlit csináltál!
Mirella száguldott be az ajtón, és csücsörítve puszit nyomott anyu arcára, aki ugyanígy viszonozta a gesztust. Én csak a szememet forgattam, és visszadobáltam a cuccokat a dobozba.
- Mi van itt? – Nézett sandán rám és a rengeteg holmira.
- Apa küldte. A szülinapomra vagy mi. De azt hiszem, ezeket mind Bettinek adom. Kivéve ezt. – és táncikálni kezdtem az új cipőmben a szoba közepén. Anyu és a nővérem úgy néztek rám, mintha most szöktem volna meg egy elmegyógyintézetből, de nem zavartattam magam, és tovább ugrándoztam.
- De hát a te szülinapod… - Kezdte Miri elgondolkozva.
- Igen, még kicsit odébb van. Apu kissé el van tájolva.
   Mirella lemondóan legyintett, megigazította a már amúgy is tökéletesen leomló szőke, hullámos loknijait, és kivonult a konyhába.
Felcipeltem a dobozt a szobámba, és írtam Bettinek, hogy délután átjöhetne, hogy kedvére nézze át azokat a dolgokat, amikről én jó szívvel lemondok. Még felnéztem egy kicsit a facebookra, egy- két osztálytársam ismerősnek jelölt, Betti írt, hogy oké, később áthozza az anyukája. Hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem Barnira. Bár ne tettem volna! Lilla rakatszámra rakott fel magukról képet. Szelfi a padon, szelfi a vidámparkban, szelfi otthon, szelfi evés közben (?), puszis szelfik…
Anyu hangjára rezzentem fel, hívott enni.

_ Ahhw, ez… Egyszerűen… Nem hiszem el! – Áradozott Betti, míg felpróbálta a cuccokat, meg elrakta a posztereket, tollakat, és a többi szépfiúkkal díszített holmit.
- Örülök, hogy tetszik. Kérsz csipszet? – Nyújtottam felé a csipszes zacskót.
- Aha. – mondta, és kivette a kezemből az egészet. – Élvezzük ki, hogy nincs házi. Nézzünk filmet?
- Igen, mit szeretnél?
- Hát… – Kezdett el válogatni a filmjeim között. – Ez megfelel?
- Szuper választás. – mosolyogtam rá, és feltápászkodtam, hogy elkérjem a nővéremtől a hiperszuper laptopját.
Hisztizett egy kicsit, hogy dolgoznia kéne rajta, de végül meg tudtam győzni, úgyhogy elhelyezkedtünk a színes takaróval letakart díványomra. Engem film közben elnyomott az álom, de Betti lelkesen végignézte. Film után megmutattam neki az új cipőm, beszélgettünk még egy kicsit, aztán haza kellett mennie, de előtte még adott nekem egy zacskó puszedlit.
- Ezt én sütöttem. – Mondta, megölelt, majd sietve elment, mert az anyukája már veszettül dudált a házunk előtt.

Másnap reggel nagy hőségre ébredt a város, mintha nem is szeptember eleje lenne, hanem július. Gyorsan lerúgtam magamról a takarót, még mielőtt még jobban rám izzadt volna. A szekrényemhez léptem, és előráncigáltam a nagy kupleráj aljáról egy bordó trikót, ami virágoktól pompázott. Elmentem zuhanyozni, aztán kifésültem és befontam a hajam. Nagyon halványan kisminkeltem magam, felraktam egy zöld karórát, amit még a nagyszüleimtől kaptam, meg egy szép nyakláncot. A tankönyveimet, a tolltartómat, és a többi iskolába való cuccot bepakoltam egy aranyos, virágos hátizsákba, és lementem a konyhába, anyu már csinálta is a tízóraim.
- Szia, anyu! – Köszöntöttem. – Most nem igazán eszek, mert mindjárt indul a buszom. – Egy almát azért elraktam a szendvics mellé, amit anyu már el is készített nekem.
- Szívesen. Érezd jól magad. – mosolygott rám. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen, általában odamorog nekem valamit. De nem igazán foglalkoztam a dologgal, hanem kimentem az előszobába, és felvettem az új cipőm. Elköszöntem anyutól, és siettem a buszhoz.
   Felmutattam a bérletemet a sofőrnek. Szememmel Áront kerestem az ülések között. Ő, ahogy meglátott, integetni kezdett, szóval nem volt nehéz megtalálni.
Megkínáltam a tegnapi puszedlivel, amit Betti sütött.
- Isteni. – Mondta teli szájjal, majd kért még egyet. Elmeséltem neki, hogy kaptam csomagot, meg átnéztük, hogy milyen óráink lesznek, és már meg is érkeztünk.
Sikeresen túléltük a nyelvtant és a matekot, föcire mindenki feléledt, aranyos tanárt kaptunk, a bioszon és a „rajz és kézművességen” a legtöbben lelkesek voltak, de a végén szerintem már csak azért, mert várták az ebédszünetet. Betti a szünetben adott egy kis tiramisut, és amikor megjegyeztem, hogy vigyázzon, ha így folytatja, elhízik, csak nevetve legyintett. Jó egyeseknekJ
Aztán Áront nyúzta, hogy Brenton Thwaites ugye, milyen szexi. Áron értetlen tekintetét látva elmeséltem, hogy tegnap az „Emlékek őré”-t láttuk, és Betti teljesen odavan érte.
Áron még így sem tudta, úgyhogy megígértem neki, hogy majd megnézzük együtt is.
Szünet után egy dramaturgia óra jött, ahol csapatokra osztódtunk és a Szent Péter esernyőjéből egy kis részletet igyekeztünk átdramatizálni, több-kevesebb sikerrel.
A dráma órát Szellő néni tartotta. Miután a rosszindulatúabbak kiröhögték magukat a tanárnő nevén, bele is kezdhettünk.
Szellő tanárnő fel alá sétálva ismertette a feladatot.
 - Gyerekek, mindegyikőtöknek kijelöltem egy-egy idősebb diákot, akivel az elkövetkezendő két hétben kijelölt előadásokat megnéztek. Mindegyik kap egy jegyet. Nem baj, ha többen ugyanarra mentek, a ti egyéni véleményetekre vagyok kíváncsi. Miután megnéztétek, kérek szépen egy három-négy oldalas írást, véleményekkel, észrevételekkel, például a díszlettel, vagy akár a koreográfiával kapcsolatban is. Ezután a párok összevetik ezeket az információkat, és egy közöset csinálnak belőlük. A lényeg az, hogy minden pártól kérnék egy-egy ilyen írást. Van kérdésetek?
 - Nekem lenne. – Nyújtózkodott Lilla. Elég feltűnően ahhoz, hogy mindenki megcsodálhassa a szűk pólóba bújtatott felsőtestét. – Ugye mi választjuk ki a párunkat? – Nézett könyörgően Szellő nénire.
 - Természetesen nem, ahogy már mondtam, én választottam ki őket nektek.
Lilla bánatos arcot vágott, majd reménykedve megkérdezte, hogy neki ki lesz a párja.
 - Mindjárt fel is olvasom. – Mondta a tanárnő, és kotorászni kezdett az asztalát borító papírok és könyvek között. – Na, meg is van, nézzük csak. Lilla, te Danival leszel, 11.-es. – A raszta lány dühöngve lecsapta a tollat, amivel eddig a kezére firkálgatott, és már nyitotta is ki a száját, hogy tiltakozzon, de Szellő tanárnő már olvasta tovább a neveket. Bettinek egy tizedikes lány lett a párja, Ákosnak pedig egy szintén tizenegyedikes fiú. Pár név után az enyém következett, és bár nem igazán ismertem senkit még a suliban, azért kíváncsian füleltem, hogy ki lesz az a szerencsés, akit én boldogíthatok.

 - Szűcs Kamilla, a te párod pedig Szekeres Barni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése